Adótanácsadás

Az adóbevallás nyomasztó teher, sőt komoly kockázat, amíg Ön nem talál rá arra a szakértőre, aki a törvények naprakész ismeretének köszönhetően adótanácsadás szolgáltatásával lehetőséggé változtatja azt a nagyobb profitra. Munkatársaink ennek érdekében komplex szempontokat vesznek figyelembe a jogi szabályozásoktól az iparági előírásokig, hogy Ön az adótervezése optimalizálásával a legnagyobb üzleti hasznot érje el, és ne fizessen többet, mint amennyi szükséges. Adókonzultációs szolgáltatásunk keretében választhat az adónemenként történő (pl. környezetvédelmi termékdíj, illetve iparűzési, társasági vagy áruforgalmi adó stb.) és a komplex, vagyis több szempontot és kategóriát figyelembe vevő tanácsadás között. Része ennek az adóbevallással kapcsolatos szolgáltatásunknak a kettős adózásra, nemzetközi ügyletekre vonatkozó konzultáció és ügyintézés is, amelynek során külföldi partnereinkkel, nemzetközi jogi és könyvelőirodákkal közösen keressük meg az Ön számára legelőnyösebb megoldást bármely adónemre és államra vonatkozóan. Végül, de nem utolsósorban nem csupán az adóbevallás kapcsán tudunk segíteni, hanem átnézzük és véleményezzük a vonatkozó dokumentumokat (pl. szerződések, állásfoglalások és adó-megállapítási kérelmek), hogy felmérjük hosszú távú hatásaikat és az összes adónemre vonatkozó következményeiket a döntéshozatal megkönnyítése és az adott körülmények lehető legjobb kihasználása érdekében.  
2016-12-01

Adóbevallások elkészítése

Mi nem csupán megbízhatóan tartjuk a határidőket, hanem érvényesíteni tudjuk az Ön érdekében az összes törvényes kedvezményt is! Ha Ön cégvezető, esetleg tulajdonos, akkor semmi sem […]
2016-12-01

Adóoptimalizálás vagy adótervezés

Maradéktalanul törvényes adóbevallás esetén is lehetséges a fizetendő adó mérséklése, pontosabban a hosszú távú és komplex következményekre is tekintettel levő adóoptimalizálás. Bármely általunk javasolt megoldás az […]
2016-12-01

Transzferárazás

Kapcsolt vállalkozások esetén a társasági adótörvénynek megfelelően vállaljuk a transzferárazásra vonatkozó dokumentáció elkészítését a szigorúan ellenőrzött magyar előírásoknak megfelelően, annak érdekében, hogy Ön messziről elkerülje mind […]
2016-12-01

Expat szolgáltatások

Ha munkatársát a külföldi leányvállalathoz küldte ki dolgozni, akkor tudnia kell, hogy erre a megbízásra különleges társadalombiztosítási és adóelőírások vonatkoznak. És ugyanígy fordítva: külföldi állampolgár magyarországi […]
2016-12-01

Áfa regisztráció

Ha Ön külföldi adóalany, mindössze áfa-regisztrációval is üzleti tevékenységet végezhet Magyarországon. Ennek fontos feltétele azonban a maximálisan körültekintő tájékozódás az adóbevallást illetően, mivel a magyar és […]
2016-12-01

Határon átnyúló adótanácsadás

Magyarországon működő külföldi társasága esetében az adóbevallásokon túlmenően is támogatjuk Önt a hazai kötelező beadványok, kérelmek és állásfoglalások elkészítésében és benyújtásában akár korábbi időszakokra visszamenően is, […]